A Sátán Fattya/Satan’s Bastard

1944. szeptember 8-án indította meg a Kelet-Kárpátok nevű támadó hadműveletet az 1. és a 4. ukrán front; október 28-án már egész Kárpátalja a szovjet katonaság ellenőrzése alá került. November 13-án adta utasításba a 4. ukrán front vezérkara: minden hadköteles korú magyar és német nemzetiségű kárpátaljai férfi háromnapos munkára köteles jelentkezni. A málenkij robot ürügyén november 18-án indították az elhurcoltak első gyalogos menetoszlopát Munkácsról a szolyvai átmeneti gyűjtőtáborba, aminek már akkor voltak foglyai: a szolyvai gyárak magyar és német nemzetiségű munkásai, mérnökök, tanárok, felsőbb osztályos iskolások.
A Kárpátontúli Ukrajna Népi Bizottságainak első kongresszusa november 26-án ülésezett először Munkácson, és kikiáltotta Kárpátontúli Ukrajna „újraegyesítését” Szovjet-Ukrajnával – akkor már egy hónapja állt ugrásra készen egy csehszlovák küldöttség is a hatalomátvételre. Határoztak a népbizottságok Kárpátontúli Ukrajna földműveseinek, munkásainak, tisztviselőinek földhöz és erdőhöz juttatásáról is, egyúttal a magyarokat és a németeket az ukrán nép örök ellenségének nevezve. Az újraegyesítési manifesztum elfogadói akkor még magyar állampolgárok voltak, így tetteikért a felelősséget később sem a Szovjetunió, sem Ukrajna nem vállalta. És bár az 1946-ban megkötött Molotov−Benes-szerződés a manifesztumot nem tartalmazta, november 26-át a hivatalos ukrán szervek még sokáig, a szovjet időkön túl is megünnepelték.
Dupka György kötete a sztálinizmus kárpátaljai áldozatairól 1993-ban jelent meg. Az Egyetlen bűnük magyarságuk volt című emlékkönyvben olvasható, hogy csak a szolyvai átmeneti gyűjtőtáborba 40 ezer kárpátaljai férfit hurcoltak 1945 áprilisáig, a tábor bezárásáig. Közülük 25 ezerrel végzett a rossz bánásmód, az alultápláltság, a téli hideg és a flekktífusz. Szolyván törik derékba

Nagy Zoltán Mihály 1991-ben megjelent regénye,
A sátán fattya fentebb említett főhősének, a tizenhat éves Tóth Eszternek az élete is.

A filmet a Dunatáj Alapítvány megbízásából
Zsigmond Dezső rendezte.
Tóth Esztert Tarpai Viktória, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művésznője,
szüleit Szűcs Nelli és Trill Zsolt alakítja,
emellett több beregszászi színész – köztük
Domareckaja Júlia, Ferenci Attila, Fornosi D. Júlia, Ivaskovics Viktor, Kacsur Andrea, Kacsur András, Melnyicsuk Oleg, Orosz Ibolya, Orosz Melinda, Sőtér István, Szabó Imre, Vass Magdolna – is szerepet kapott az alkotásban.

A néző belső utat jár be a film megtekintése közben, a hiteles, drámai színészi megformálás nak köszönhetően átérezzük Tóth Eszter erőn felüli, félelmetes megpróbáltatásait a megerőszakolástól a kiközösítésen át a családtagok elvesztésééig. Megdöbbentő az a pillanat, amikor tudatosul bennünk, hogy a története nem egyedi, nem kitaláció, a ma már Kárpátaljaként ismert területen élő magyar családok egész sora élt át hasonló szenvedéseket, hiszen több tízezer férfit hurcoltak el „egy kis munkára” a térségből, s maradtak a nők, gyermekek árván, kiszolgáltatottan a bevonuló szovjet hadsereg előtt.
A produkció bemutatóján elmondták, másfél év megfeszített munka eredménye az alkotás, amely a Gulág Emlékbizottság támogatásának köszönhetően jöhetett létre. A produkciót 1,2 millió forinttal a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta. A díszbemutatón dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár is jelen volt.
Az autentikus paraszti környezet, hagyományok, a református valláshoz tartozó sajátosságok minden beregi vagy környékbeli magyar számára ismerősek lehetnek a filmből, nem is gondolnánk, hogy – határátkelési nehézségek miatt – a kockákat jórészt a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban forgatták.
A film egyben a malenykij robotról való közös emlékezésünk újabb állomása. A történéseket sokáig elhallgatták, a csendet Nagy Zoltán Mihály szabadverses regénye törte meg, majd számos, mai napig tartó tematikus kutatás követte, sőt, Ács Margit kezdeményezésére Árkosi Árpád átiratában és rendezésében monodrámaként is színre vitték ugyancsak Tarpai Viktória szereplésével.